Hajdúnánás FK

Utánpótlás eredményeink!

Az elmúlt hétvégén minden korosztályunk pályára lépett és ahogy írtuk, városunktól távol kellett maradandót alkotni!

Nézzük kinek hogy sikerült ez a feladat:

U-13:

Számukra a tavasz Hajdúdorogon indult el. Jól kapták el a rajtot ,hisz idegenben, szomszédvári rangadót nyerve gyarapították pontjaik számát.

Hajdúdorog SE – Hajdúnánás FK 1-4 (1-2)

gólok: Rézműves Levente Dénes (2), Lantos Bence, Szabó Attila

U-15:

Utolsú cikkünk óta, ez a korosztály két találkozón volt érdekelt. Sajnos pontot nem sikerült szerezni. A debreceni túra, majd a hajdúnánási mérkőzés sem sikerült túl jól, lőtt gól nélkül maradtunk. Javítási lehetőségre pedig április 2-án lesz lehetőség a Mátészalka otthonában !

Loki Focisuli – Hajdúnánás FK 3-0 (2-0)

Hajdúnánás FK – Józsa SE 0-6 (0-4)

U-21:

Közvetlen utánpótlásunk a felnőttekhez hasonlóan Hajdúsámsonban játszott a hétvégén. A 89. percig úgy tünt, hogy sikerül elhozni a három pontot. Azonban egy két perces rövidzárlat következett be, s ez idő alatt a hazai csapat egyenlíteni tudott. Kár volt érte, hisz egy győzelemnek köszönhetően közelebb tudtunk volna lépni az élmezőnyhöz.

Hajdúsámson – Hajdúnánás FK 3-3 (1-1)

gólok: Qurikó Bonifác (2), Varga Dávid

Folytatás pedig a ránk váró hétvégén, valamint a jövő hét közepén !

Hajrá Hajdúnánás!!