Hajdúnánás FK

Nem volt…

Nem volt egyszerű, sőt voltak időszakok amikor talán egy kicsit izgulni is kellett a tegnap lejátszott mérkőzés alatt.

Pedig egy jó meccshez minden adott volt! Jó futball idő, remek pálya és egy múlt héten nagy arányú vereségbe beleszaladó vendég gárda.

A meccs mégsem a mi szánk íze szerint alakult teljesen. A debreceni társaság nem akarta az áldozat szerepét játszani és már a mérkőzés első perceiben jelezték, nem újabb vereségért jöttek. Szerencsénkre a kezdeti sokkból hamar ébredtünk és Talpalló Norbert első nánási találatával az előnyt is megszereztük a 4. perc környékén. Sőt a ritmust válltó hazai legények a 16. percre már három gólos előnyt alakítottak ki. Előbb Pelles Gábor volt résen, majd Tóth Gábor 17 méteres lövése talált kaput. Itt már mindenki azt hitte, hogy kiszakad a gólzsák, de ez finoman fogalmazva sem így történt. A 22. percben közelebb tudott férkőzni Korhut Mihály csapata, egy jogosan megítélt büntetőt értékesített higgadtan Légrádi Máté. Az első félidő folytatásában kiegyenlített játék folyt, helyzetekkel, helyzetecskékkel itt és ott is.

A folytatás pedig részünkről az eddigi legrosszabb 45 percet hozta ebben a szezonban. Bár az 54.minutumban ismét három gólosra duzzadt előnyünk Pelles Gábor második góljának köszönhetően, de a mutatott játék már messze nem az volt, amihez hozzászokott a közönség. A vendégek többször is faraghattak volna hátrányukból, azonban vagy a védelmünk tisztázott az utolsó pillanatban, vagy kapusunk mutatott be bravúrt. Mi is eljutottunk helyzetekig, de ezek kihasználatlanúl maradtak. A DEAC a 87. percben tudott csak közelebb férkőzni hozzánk, Szopkó Vince fejezte be a debreceni kontrát góllal. A maradék idő pedig már kevés volt ahhoz , hogy bármelyik csapat is eredményes tudjon lenni.

Mindent összevetve :

Talán a mögöttem helyet foglaló szurkoló összegzésével tudnám leírni a látottakat! Aki így fogalmazott a meccs végén: ” Nem elég csak a mezt kiküldeni a pályára!”

Reméljük a szezon első és egyben utolsó gyengébb mérkőzését játszottuk le tegnap, hiszen ha komolyan gondoljuk a magasabb osztályt, akkor ettől több kell.

Eredmény:

Hajdúnánás FK – DEAC 4-2(3-1)

150 néző. Vezette: Varga F.(Drótos B., Hegedűs B.)

Hajdúnánás: Csapó B. – Varga B.(Tóth B.), Pelles G., Talpalló N.(Zahuczky B.), Újvári Zs.(Pinczés K.), Kovács E.(Farkas M.), Pelles D., Gellén B., Porkoláb B.(Virág G.), Daróczi Z., Tóth G.(Tóth Cs.).

Vezetőedző: Daróczi Péter

DEAC: Kovács M. – Papp G.(Szopkó V.), Oláh D., Bartók Cs.(Vadon M.), Kovács K.(Juhász Zs.), Dari B., Potornai Á.(Kecskés M.), Nagy A., Légrádi M., Bora P.(Almási Z.), Molnár L.(Zelicskovics M.).

Vezetőedző: Korhut Mihály

Gól: Pelles G.(2), Talpalló N., Tóth G. Ill. Légrádi M., Szopkó V.

Jók: Pelles G. Ill. Légrádi M.

ifi: április 7-én lesz lejátszva!

Daróczi Péter: Gratulálok a csapatnak!

Korhut Mihály: Ilyen előnyt nem szabad hagyni az ellenfélnek, főleg a Nánásnak nem! Az első percben vezethettünk volna 1-0-ra, ennek ellenére 16 perc alatt kaptunk három gólt. Ezután már jobban játszottunk sokkal és jött a szépítés is! Faraghattunk volna az előnyből, de a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat. Gratulálok a srácoknak, hogy nem adták fel a meccset és még az egyenlítés is összejöhetett volna. Gratulálok a Nánásnak a győzelemhez!

A nap további eredményei:

Püspökladányi LE – Bocskai SE 1-1(0-0)

Monostorpályi SE – Kabai Meteorit SE 5-1(2-0)

Nyíradony VVTK – Téglás VSE 3-0(2-0)

Aqua-General HSE – Balmazújvárosi FC 4-3(2-1)

BUSE – Bestrong SC 1-0(0-0)

Hajdúsámson – Hajdúböszörményi TE 3-1(1-1)

Forrás:haon.hu