
Nem született találat!
Csapatunk pénteken lejátszotta első felkészülési találkozóját.
Az osztálytárs Bestrong SC látott bennünket vendégül és a mostoha idÅ‘járási körülményekhez képest ragyogóan elÅ‘készÃtett pályán feszültek egymásnak a mérkÅ‘zÅ‘ felek.
Betegségek és munkahelyi elfoglaltságok miatt több fiatal is pályára léphetett. Voltak most debütáló ifjoncok, akik kezdőként léphettek pályára, de aki csak egy félidőt kapott az is hozzátette a magáét.
Edzőnk elmondása szerint nem okoztak csalódást , remekül helytálltak a mérkőzésen.
A meccsen ritkán forogtak veszélyben a kapuk, inkább a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok. Mezőnyfölényben játszottunk egy kontrákra berendezkedett csapat ellen, azonban az i-re a pontot nem sikerült feltenni.
Az összecsapás mindenképp elérte célját, ifjúsági korú játékosaink megtapasztalhatták milyen a felnőtt futball.
Eredmény:
Bestrong SC – Hajdúnánás FK 0-0
Jövő hét végén következik a Tiszavasvári elleni ütközet!
Az eddig közölt edzőmeccsekhez két meccs csatlakozik még a felkészülési időszakban:
-február 15-én Balmazújvárosba látogatunk
Balmazújvárosi FC – Hajdúnánás FK
-majd február 27-én:
Hajdúszoboszlói SE – Hajdúnánás FK mérkÅ‘zésrÅ‘l tudósÃthatunk.