Nehezen indult!
Nem éppen a legjobb mederben indult a tegnap délután lejátszott bajnoki mérkőzés!
Csapatunk kissé álmoskás kezdést produkált, mely meg is bosszulta magát. A DEAC már a 3. percben eredményes tudott lenni ellenünk és ha őszinték akarunk lenni, az első negyed óra végére akár meg is duplázhatták volna előnyüket.
Szerencsénkre ez nem történt meg és a kabai meccshez hasonlóan alakult a folytatás. A pálya széléről elhangzó intelmeket elfogadva, csapatunk „játszani „kezdett. Ennek eredményeként jöttek is a gólok, hisz 25 perc alatt lerendeztük a mérkőzést! Újvári Zsolt három góljának, valamint Papp Krisztofer találatának köszönhetően megnyugtató előnyt tudtunk kialakítani a félidőre.
A folytatásban pedig megszereztük az 5. gólunkat is , igaz ehhez egy kis szerencse is kellett, de Lakatos Norbi ezt már nagyon megérdemelte. A találat után is támadásban maradtunk, de helyzeteinket ekkor már nem tudtuk gólra váltani. A biztos vezetés tudatában edzőnk kihasználta minden cseréjét, így hazai pályán is bemutatkozhatott Farkas Milán és Virág Balázs is.
Mindent összevetve: Gyengébb kezdést követően , fel ébredt csapatunk és megérdemelt győzelmet aratott a fiatal DEAC gárdája felett. Ez most még belefért, de egy rutinosabb gárda ellen ez így már nem biztos hogy működni fog!
Eredmény:
Hajdúnánás FK – DEAC II 5-1 (4-1)
100 néző Vezette: Forgács K.(Félegyházi V., Piskóczi Zs.)
Hajdúnánás: Urbán G.(Csapó B.) – Lőrincz L., Pelles G., Papp K., Tóth Cs., Ujvári Zs.(Bencze D.), Lakatos N.(Virág B.), Porkoláb B.(Farkas M.), Bohács B.(Tóth B.), Pelles D., Virág G.
Vezetőedző: Daróczi Péter
DEAC II: Polyák F. – Vadon M.(Dobos Á.), Vass P., Bartók Cs., Oláh D., Pinczés K., Dari B., Kozma B., Légrádi M., Potornai Á., Almási Z.
Vezetőedző: Balla Imre
Gól: Ujvári Zs.(3), Papp K., Lakatos N. Ill. Bartók Cs.,
Jók: mindenki ill. senki,
Ifi: 2-0
Daróczi Péter: Álmosan kezdtük a mérkőzést, aminek az eredménye gyors vendég vezetés! Sikerült rendezni a sorokat és meggyőző játékkal magabiztos győzelmet arattunk! Gratulálok a csapatnak!
Balla Imre: Mezőnyben nem voltunk rosszabbak mint a Nánás, viszont a rutintalanság ma döntő volt. Az első húsz percben volt három ziccerünk is, azonban nem tudtuk kihasználni azokat, a másik oldalon viszont azokat berúgták. Ettől függetlenül nem vagyok elégedetlen, hisz a végeredmény ellenére jól néztünk ki.
További eredmények:
Aqua-General HSE – Kabai Meteorit SE 6-1 (2-1)
Hajdúsámson – Hajdúböszörményi TE 0-0
BUSE – Bestrong SC 0-1 (0-1)
Létavértes SC’97 – Sárréti DSK 0-2(0-2)
Téglás VSE – Nyíradony VVTK 0-1(0-1)
Egyeki SBSE – Monostorpályi SE 1-4 (0-3)
Bocskai SE – Balmazújvárosi FC 2-2 (1-0)