Nehezebb volt!!
Egy jól felkészített, masszívan védekező csapat ellen aratott győzelmet csapatunk.
Az várható volt, hogy a hazaiak nem a letámadást, az agresszív támadó futballt fogják ellenünk erőltetni, nem lesz egyszerű feltörni a védelmüket. Ez a sejtésünk teljesen beigazolódott! Azonban így is több helyzetet sikerült kialakítanunk, melyekből az első félidőben kettőt sikerült is értékesíteni. Megnyugtató előnyünk birtokában tért pihenőre a csapat. A második félidőben sem láthattunk érdemi változást a látottakban. Ellenfelünk nem változtatott komolyabban játékán, csapatunk pedig már nem tudott az ellenfél kapujába találni. A 67. percben sikerült a téglási csapatnak szépíteni egy büntető értékesítése után, s bár ez lökést adhatott volna a hazaiaknak, de komolyabb áttörés nem történt játékukban.
Mindent összevetve : Értékes győzelmet arattunk egy masszívan védekező csapat otthonában. Sikerünknek köszönhetően optimistán várhatjuk a jövő hét végén esedékes rangadót.
Arra kérünk mindenkit, hogy aki tud látogasson ki a Monostorpályi SE elleni derbire!
Eredmény:
Téglás VSE -Hajdúnánás FK 1-2 (0-0)
80 néző. Vezette: dr. Kiss A. (Karsai B., Vékony T.)
Téglás: Csizmár K. – Beszeda M., Szabó G., Tóth Cs. (Bulyáki B.), Sigér S.(Száva J.)(Tompa Sz), Lovas R., Dudás I., Dobi K., Csapó A., Hevesi F., Fejes I.
Vezetőedző: Babicz Tamás
Hajdúnánás: Urbán G. – Lőrincz L.(Pelles D.), Varga B.(Kéki L.), Bencze D., Papp N.(Qurikó M), Pelles G., Papp K., Ujvári Zs., Tóth B.(Linzenbold Zs.), Porkoláb B., Bohács B.(Lakatos N.)
Vezetőedző: Daróczi Péter
Gól: Hevesi F., ill. Papp N., Varga B.
Jók: mindenki, ill. mindenki.
Ifi: 6-1
Babicz Tamás: A csapat ma bebizonyította, hogy fel tudja venni a versenyt a bajnokság egyik legjobb csapatával. Az egy pontot megérdemeltük volna, de a Nánás egy szabadrúgásból, és egy beívelés után szerzett góllal elvitte a három pontot. Gratulálok a csapatomnak a mai teljesítményért és további sok sikert kívánunk a Hajdúnánásnak!
Daróczi Péter: Gratulálok a csapatnak! Teljesítettük a célunkat egy masszívan védekező hazai csapat ellen.
További eredmények:
Monostorpályi SE – Bocskai SE 3-3 (2-2)
Létavértes SC’97 – Aqua-General HSE 0-0 (0-0)
BUSE – Hajdúsámson 0-3 (0-1)
Sárréti DSK – Hajdúböszörményi TE 2-0 (0-0)
Balmazújvárosi FC – Bestrong SC 0-4(0-2)