Hétvégi mérkőzéseink!
Ezen a hétvégén három csapatunk lép pályára, míg az U-17-es korosztályunk kedden fogadja ellenfelét!
Mindenki hazai környezetben mutathatja meg magát, szerezheti meg a fontos bajnoki pontokat.
Nézzük ki és mikor lép pályára:
U-14:
A bajnoki tabella 7. helyét elfoglaló Nyírábrány látogat hozzánk. Egy győzelemmel utol lehet érni soros ellenfelünket!
2024.09.28. szombat 9:00
Hajdúnánás FK – Nyírábrány
U-19:
A múlt heti győzelem lökést adhat csapatunknak! Mostani ellenfelünk is kezdett már jobban szezont, egyenlőre az alsóház csapatai közé tartoznak. Hazai pályán mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, reméljük a srácok élnek is az adódó lehetőséggel!
2024.09.28. szombat 13:00
Hajdúnánás FK – Létavértes SC’97
Felnőtt:
A Berettyóújfalu elleni győzelem egy kicsit feledtette a hazai pályán vesztett rangadó emlékét, de a bajnoki tabellát vezető Hajdúsámsonnal szemben ponthátrányba kerültünk. Sőt az üldözők közül a Monostorpályi SE már látótávolságon belülre került, így egy újabb pontvesztés sokba kerülhetne. Hétvégi ellenfelünk ellen sem léphetünk nagy mellénnyel pályára, hisz a Létavértes nagyon jól igazolt és eddig jó futballt játszik. Igaz ez még eredményben nem mindig látható, de mindenképp 100%-os koncentrációval kell ellenük pályára lépni. Reméljük sérültjeink hadra foghatóak lesznek és győztesen hagyhatjuk el majd a pályát.
2024.09.28. szombat 15:00
Hajdúnánás FK – Létavértes SC’97
U-17:
Fiataljaink lassan felveszik a bajnokság ritmusát. A megyei bajnoksághoz képest ez más kávéház, több meghatározó csapat utánpótlás korosztályával kell szembenézni. Jövő hét kedden a Borsod SK Alsózsolca gárdája látogat hozzánk, akik hasonló szereplést mutattak be eddig mint mi. Ez sem lesz egy egyszerű összecsapás, de hazai környezetben mindenképp a három pont megszerzésében bízunk!
2024.10.01. kedd 15:00
Hajdúnánás FK – Borsod SK Alsózsolca
Legfiatalabb korosztályunk (U-13) pedig a kiírás szerint október 6-án lép ismét pályára.
Várunk mindenkit szeretettel a Fürdő útra, segítsünk csapatainknak
Hajrá Hajdúnánás!!