Hajdúnánás FK

Győzelem a végére!

Ma délelőtt a Hajdúböszörmény elleni mérkőzéssel zártuk le a felkészülési időszakot!

A főpróba remekül sikerült, hisz jó játékot bemutatva, végig gólra törően játszva sikerült két vállra fektetni a hazaiakat.

A mérkőzés pedig azt hozta amit vártunk. Az elejétől kezdve magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, szemre is tetszetős támadásokat vezetve sikerült a böszörményi kapu elé kerülni. Mezőnyfölényünk a 25. percben érett góllá, Pelles Gábor használta ki lehetőségét, ezzel előnyhöz juttatva csapatunkat. A találat újabb löketet adott játékosainknak, akik rengeteg helyzetet kidolgozva fárasztották Rákos Csaba fiait. A hazaiak megtettek mindent amit csak lehet, de ma látszott, hogy előrébb tart a vendég gárda. A félidei megnyugtató előnyről pedig Újvári Zsolt gondoskodott, kétszer mattolta még a hazaiak kapuvédőjét, kialakítva a három gólos különbséget.

A második felvonás is hasonló mederben zajlott. Fölényünk ekkor is szemmellátható volt és a padról beszálló futballistáink is sokat hozzátettek a mérkőzéshez. Igaz a cserék miatt ekkor már nem mindig volt folyamatos a játék, de gólokban ekkor sem volt hiány. Sikeres tudott lenni Farkas Milán, Pinczés Krisztián, Varga Balázs és Újvári Zsolt is, találataiknak köszönhetően pedig nagy arányú győzelemnek örülhetett a maroknyi nánási szurkoló csoport.

Mindent összevetve: Kellő önbizalommal várhatjuk a jövő hét végén esedékes bajnoki rajtot. Reméljük az időjárás nem szól közbe és hasonló játékot bemutatva sikeresek tudunk lenni Tégláson!

Eredmény:

Hajdúböszörményi TE – Hajdúnánás FK 0-7 (0-3)

gól: Pelles G., Újvári Zs.(3), Farkas M., Varga B., Pinczés K.

A jövő héten ismételten edzések, majd vasárnap idegenben a Téglás VSE elleni bajnoki.

Részünkről pedig a keretet ért változások az amivel még adósok vagyunk. Ezt a hiányosságunkat a bajnokság tavaszi indulásáig orvosolni fogjuk.

Addig is egy kis türelmet kérünk!

Hajrá Hajdúnánás!!