Lehet törleszteni!

Nyomtatás PDF

Van mit javítani csapatunk számára a vasárnapi mérkőzésen!

 

Érdekes egyben fontos mérkőzés következik játékosaink számára. A tavalyi évben nagyon jól szereplő Hajdúsámson látogat Hajdúnánásra. Igaz ez a vendég gárda a most futó szezonnak kissé meggyengülve vágott neki, de tudjuk,hogy nem lehet elbizakodottan várni a találkozót.

Főleg azok után amit a 2011/2012-es szezonban ellenünk  elértek:

12:2-es gólarány és a két mérkőzésért járó hat pont. Ellenük is nulla pontosak voltunk.

A két mérkőzés közül az őszi  volt a csapat számára a mélypont. Egy elképzelés nélküli játék után, csak 9-szer !!!!!!  találtak a hálónkba. Ekkor az utolsó helyen vesztegeltünk.

A tavaszi összecsapás már egy színvonalas mérkőzés volt. 86 percig nyeregben érezve magunkat, az utolsó négy percben két gólt kapva szenvedtünk vereséget.

Tehát itt a lehetőség a revánsra!

Ellenfelünk 8 forduló után a 14. helyet foglalja el, 2 győzelem ,1 döntetlen ,5 vereség mellé 13 gólt rúgtak és 20-at kaptak, 7 ponttal rendelkeznek.

Legjobb góllövőjük: Halász Zoltán 5 góllal

Mi a találkozót, a 3. helyről indítjuk, 5 győzelem ,1 döntetlen és 1 vereség mellé 19 gólt rúgtunk és csak 6-ot kaptunk.

Legjobb góllövőink: Varga Dániel 5 gól , Újvári Zsolt 4 góllal.

A mérkőzés esélyesei mi vagyunk, illene akaratunkat érvényesítve 3 pontot szerezni!

Ifjúsági csapatunk is nehéz mérkőzés elé néz, a vele azonos pontszámmal rendelkező ellenfél ellen, reméljük fiataljaink győzelemmel örvendeztetik meg a kilátogató szurkolókat.

A találkozók 12:00-kor és 14:00-kor kezdődnek!

A mérkőzést: Szabó József vezeti, segítői Juhász József és Nagy Lajos lesznek.

Várunk mindenkit szeretettel!

 

Következő mérkőzés


MLSZ Regionális Futsal Bajnokság 2018.12.10.. 19:30 Flamingo KLC - Geszteréd Futsal

Lelátó képek

Facebook

Ki nézeget bennünket?

Oldalainkat 63 vendég böngészi