Hét gól!

Nyomtatás PDF

Képtalálat a következőre: „labda és láb”

A nem éppen tavaszi időjárásban lejátszott bajnokin, az áztató égi áldás mellett gólesőt is láthattak azok a szurkolók, akik vasárnap délután a Hajdúnánás-Monostorpályi meccset választották.

A múlt héten mutatott játékunkhoz képest 180 fokos fordulatot láthattunk és ez már gólokban is megmutatkozott.  Pedig a mély talaj nem segítette a mérkőző feleket. Most mi ragadtuk magunkhoz a kezdeményezést és az első negyedóra végére két gólos előnybe kerültünk.  Polgár Gábor 7. illetve Szilágyi Ákos 12. percben szerzett találata remek folytatást sejtetett. Azonban ez az előny kissé kényelmessé is tett bennünket és ezt kihasználva  a vendégek a 21. percben szépítettek. A félidő folytatásában gólok már nem estek, a csapatok főleg a mezőnyben gyűrték egymást.

A folytatás is hasonló játékkal indult, de elég volt egyetlen megingás, a Monostorpályi kiegyenlítette az eredményt. Ekkor az 55.percet írtuk. Csapatunk a bekapott gól hatására magasabb sebesség fokozatba kapcsolt, de fölényünk csak a 73.percben érett góllá.  Házi gólkirályunk villant újfent, találatának köszönhetően a győzelem látótávolságba került. A meccs utolsó 10 percében pedig még kétszer voltunk eredményesek, kihasználtuk védelmi megingásaikat. Előbb Újvári Zsolt vette be a vendégek kapuját, majd két perccel a rendes játékidő vége előtt, fiatal tehetségünk,Vass Ádám volt eredményes.

A végére sikerült megnyugtató különbséget kialakítani a jó erőkből álló Monostorpályival szemben és a Hajdúszoboszló hazai vereségének köszönhetően négy pontos előnybe kerültünk az 5. helyért vívott harcban.

Eredmény:

Hajdúnánás FK – Monostorpályi SE 5–2 (2–1)

100 néző. Vezette: Tatár I. (Berettyán Z., Forgács K.)

Hajdúnánás FK: László T. – Zsuga Á. (Vass Á.), Csatári D., Tornyai V., Polgár G. (Iván K.), Újvári Zs. (Kondora K.), Fodor J. (Cservák T.), Bencze D. (Jóna G.), Szilágyi Á. (Kiss L.), Kovács G. (Perényi R.), Tóth V. Edző: Daróczi Péter

Monostorpályi SE: Szabó I. – Virágos T., Tóth A., Sándor B. (Bodnár L.), Nyilas Sz., Pataki E., Cseke B. (Bodnár I.), Bereczky B. (Kun Á.), Hegedűs Gy., Takács G. (Rózsa N.), Lakatos Zs. (Kiss G.) Edző: Kaszás János

Gól: Polgár G. (2), Szilágyi Á., Újvári Zs., Vass Á., illetve Tóth A., Lakatos Zs. Jók: mindenki, illetve senki Ifi: 3–2.

Daróczi Péter: Mély talajú pályán, szakadó esőben nagyon sportszerű, de jó iramú mérkőzést játszottunk a Monostorpályi ellen, ahol szervezetten és jól játszva értékes győzelmet aratott a csapatom.

Kaszás János: Több egyéni hiba, köztük a játékvezetői hármasé eldöntötte a mérkőzés sorsát.

További eredmények:

DASE – Hosszúpályi SE 1–2 (0–1)

gól: Molnár B. illetve Rostás G., Erdős B.

Hajdúszoboszlói SE – DVSC – II. 0–1 (0–0)

gól: Tonhaizer F.

 

Forrás:haon.hu

 

Bajnoki mérkőzés

2019-05-26 17:00
DASE -:- Hajdúnánás-Flexo 2000 FK

Lelátó képek

Facebook

Bajnokság

Ki nézeget bennünket?

Oldalainkat 113 vendég böngészi