Nehezen indult!

Nyomtatás PDF

Kapcsolódó kép

Ma délután a tabellán elfoglalt helyezések alapján, a kötelező győzelmek kategóriájába tartozó mérkőzés elé néztünk.

És ahogy ilyenkor lenni szokott, elég nehézkesre sikeredett az összecsapás.

 

Igaz az első félidőben a széllel szemben kellett megoldanunk a támadás vezetést, mely nem sikerült teljes mértékben. A vendég gárda sem adta könnyen meg magát, szívós védekezéssel és néhány  kontratámadással jelezte, hogy ma meg kell küzdeni a pontokért. Sajnos az első felvonásban mi sem tudtunk felnőni a feladathoz, kialakított helyzeteink elhaltak a Hosszúpályi kapuja előtt, így maradt a 45 perc után a 0-0-ás eredmény.

Szerencsénkre a folytatásban hamar jött a nánási találat. Egy beívelés után Gyöngy Tamás tudott eredményes lenni. Ezzel megindította a hazai gólgyártást. 10 perc elteltével Polgár Gábor egy kapu előtti kavarodásnál eszmélt a leghamarabb, góljának köszönhetően megnyugtató lett előnyünk. A második félidő ezen részében a szél hathatós közreműködését is kihasználva, már több veszélyes helyzetet tudtunk kialakítani. A 77. minutumban Szilágyi Ákos is feliratkozott a góllövők közzé. Találata egy végletekig kijátszott akcióból született. Szinte a középkezdés után szépített az ellenfél. Egy vendégtámadást szabálytalanul tudtunk csak megállítani a 16-oson belül, jutalma büntető lett. Tatár Eduard élt a lehetőséggel,előnyünk kettőre olvadt.  A mérkőzés végén megadtuk ellenfelünknek a kegyelemdöfést.Egy perccel a mérkőzés vége előtt szabadrúgáshoz jutottunk, melyet Kovács Gergő végzett el és helyezte azt a Hosszúpályi kapujába.

Mindent összevetve:Egy gyengébb első félidőt produkáló csapatunk, a második 45 percre magához tért és magabiztos győzelmet aratott egy jól küzdő ellenféllel szemben. Az biztos, hogy jövő héten nem engedhetünk meg magunknak egy gyenge periódust sem, hisz az utóbbi hetekben egyre biztosabb játékot produkáló Hajdúszoboszlóhoz látogatunk.

Eredmény:

Hajdúnánás FK–Hosszúpályi SE 4–1 (0–0)

100 néző. Vezette: Jánvári T. (Percze Zs., Vadon T.)

Hajdúnánás FK: László T. (Tóth D.)–Zsuga Á. (Cservák T.), Csatári D., Rőth A., Perényi R., Kiss L. (Fodor J.), Gyöngy T. (Kovács G.), Kondora K., Kiss A., Szilágyi Á., Polgári G.

Edző: Daróczi Péter

Hosszúpályi SE: Papp G.–Botos S., Kiss A., Szabó P., Tatár E., Lakatos K. (Varga Cs.), Bagi T., Lábas L., Czibere B., Nagy I., Erdei Z. (Dobi Z.)

Edző: Selyem Nándor

Gól: Gyöngy T., Polgár G., Szilágyi Á., Kovács G., illetve Tatár E.

Jók: Kiss A., Perényi R., Rőth A., Csatári D., illetve mindenki

Ifi: 5–1

Daróczi Péter: Az első félidőben nem találtunk fogást a masszívan védekező és helyenként veszélyes kontrákat kivitelező Hosszúpályi ellen, de a második félidőben rendeztük sorainkat, és magabiztos győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatnak!

Selyem Nándor: Ezt a mérkőzést mi veszítettük el, hiszen az első félidő végén 3-4 gólos előnnyel mehettünk volna a szünetre, de ez sajnos ez nem történt meg, mivel kimaradtak a 100%-os helyzeteink. A második félidő elején a Hajdúnánás betalált a kapunkba. Próbáltunk egyenlíteni. Egy újabb pontrúgásból kaptunk gólt. Ezután már csak a szépítésre futotta az erőnkből.

A hétvége további eredményei:

DASE–Hajdúszoboszlói SE 1–3 (1–1)

 

DVSC – II.–DEAC 7–1 (3–1)

 

Derecskei LSE–Nyíradony VVTK 0–2 (0–2)

 


 

Hajdúböszörményi TE–Bocskai SE Vámospércs 5–0 (2–0)

 

Sárrétudvari KSE–Hajdúsámsoni T.T.I.SZ.E. 6–3 (4–0)

 

Berettyóújfalui SE–Hajdúhadházi FK 5–0 (1–0)

 

Kabai Meteorit SE–Monostorpályi SE 2–3 (2–1)



 

Következő mérkőzés


MLSZ Regionális Futsal Bajnokság 2018.12.10.. 19:30 Flamingo KLC - Geszteréd Futsal

Lelátó képek

Facebook

Ki nézeget bennünket?

Oldalainkat 59 vendég böngészi