Meg az első...

Nyomtatás PDF

Kapcsolódó kép

A 2018/2019-es szezon első döntetlen eredményét, Monostorpályiban érte el csapatunk.

Sérülésektől tizedelt keretünk jól kezdte a mérkőzést. Zsuga Ádám révén már a 9. percben előnybe kerültünk. Sajnos ezt a mérkőzést sem úsztuk meg kényszerű csere nélkül, hisz a  14. percben ismét kénytelen volt változtatni edzőnk. Bencze Donát ugrott fel védőjével fejelni és a párharcnak ápolás lett a vége. Játékosunk fejsérülése súlyosabbnak tűnt, őt a mentőszolgálat emberei szállították el a helyszínről. A  32. percre már nem csak gól,hanem emberelőnyben is voltunk egy érdekes játékot bemutató hazai csapattal szemben. Sajnos folyamatos játékról nem beszélhetünk a mérkőzéssel kapcsolatban és ez nem csak az első felvonásra volt jellemző, hanem a mérkőzés teljes egészére. Az emberhátrány ellenére a hazaiak elég hamar ki tudtak egyenlíteni, így döntetlen eredménnyel vonultak a mérkőző felek szünetre.

A folytatásban is hasonló mederben  folyt a találkozó. Nem volt szép a játék, inkább a küzdelem dominált és folyamatos játékról ekkor sem beszélhettünk. A kissé kellemetlen stílust képviselő hazai gárda ellen mi sem tudtunk megújulni, így maradt a végére az 1-1-es eldöntetlen eredmény.

Reméljük Bencze Donát sérülése nem súlyos és a jövő hét végén rendezendő Hosszúpályi elleni mérkőzésen már számíthatunk játékára , bár ezt a sort folytathatnánk még egy pár névvel(Fodor, Félegyházi, Tornyai, Jóna,stb.)

Tények:

Monostorpályi SE–Hajdúnánás FK 1–1 (1–1)

200 néző. Vezette: Pál G. (Szabó P., Gyarmati I.)

Monostorpályi SE: Barna L.–Nyilas J. (Rózsa N.), Patka J., Sándor B. (Takács G.), Hegedűs Gy., Nyilas Sz. (Lakatos Zs.), Pataki E., Cseke B. (Bodnár I.), Bereczky B., Tóth A., Kőnig A.

Edző: Kaszás János

Hajdúnánás FK: László T.–Zsuga Á., Csatári D., Kiss A., Perényi R. (Cservák T.), Kiss L., Gyöngy T., Kondora K., Bencze D. (Rőth A.), Szilágyi Á., Polgár G. (Kovács G.)

Edző: Daróczi Péter

Gól: Pataki E., illetve Zsuga Á.

Jók: mindenki, illetve mindenki

Kiállítva: Kőnig A. Ifi: 0–2

Kaszás János: Az első félidőben nem kezdtünk jól, és nagyon hamar gólt is kaptunk, de a bekapott gól után átvettük a játék irányítását, és elég sok helyzetet dolgoztunk ki, amiből sikerült is kiegyenlítenünk, de a kiállítás egy kicsit megfogta a csapatot. A második félidőben tíz emberrel is veszélyes akciókat vezettünk, és közel álltunk a győztes gól megszerzéséhez, de sajnos ez nem sikerölt, így be kellett érnünk a döntetlennel. A Hajdúnánás sérült játékosának mielőbbi gyógyulást kívánunk.

Daróczi Péter: Minden tiszteletem a játékosoké, akik egy ilyen nincs-hangulatban kiálltak. Sajnos az ellenfél nem hagyott minket focizni. Mi ittuk meg a durva belépők levét, hiszen több játékosom is megsérült. Mielőbbi jobbulást kívánok nekik, és remélhetőleg a labdarúgásnak nem erről kell szólnia, amit ma átéltünk Monostorpályiban.

További szombati eredmények:

Bocskai SE Vámospércs - Sárrétudvari KSE  0-7  (0-6)

gólok: Füleki B., Bajnók I.(2), Vass Á., Szabó T., Kiss Cs., Tóth N.

Hajdúhadházi FK - Kabai Meteorit SE  7-1  (2-1)

gól: Halder P.,Puskás Z., Lakatos L.(2), Szép J., Posta I., Hadházi D. illetve Czidor R.

Hajdúsámsoni T.T.I.SZ.E - Berettyóújfalui SE  2-0  (1-0)

gól: Békési D.(ög), Somogyi I.

Debreceni EAC - Derecskei LSE  3-2  (0-0)

gól: Bíró R.(2), Csák Zs. illetve Juhos L.(2)

Forrás:haon.hu

 

 

Következő mérkőzés


MLSZ Regionális Futsal Bajnokság 2018.12.10.. 19:30 Flamingo KLC - Geszteréd Futsal

Lelátó képek

Facebook

Ki nézeget bennünket?

Oldalainkat 69 vendég böngészi