A mai nap pozitívuma...

Nyomtatás PDF

Kapcsolódó képMindent elmond a mai mérkőzésről, edzőnk nyilatkozata!

Egy felettébb gyenge napot kifogó hajdúnánási csapat, ha nehezen is de itthon tudta tartani a fontos három pontot. Már a Vámospércs elleni ütközet alatt sem sziporkáztunk, majd a Hajdúsámson ellen is nyögvenyelős volt a játék, de a szezon eddigi leggyengébb produkcióját ma mutattuk be. Még mindig vannak sérültjeink és eltiltott játékosunk is ,így nem volt teljes a keret, de ettől mindenképp többet vártunk.

Szerencsénkre a 37. percben Gyöngy Tamás eredményes tudott lenni és hiába játszott mezőnyfölényben a vendég gárda, lehetőségeivel nem tudott jól sáfárkodni. Maradjunk annyiban, ezt a találkozót gyorsan el kell felejteni és jövő hét végén jó játékkal pontot kell rabolni Monostorpályiból.

Eredmény:

Hajdúnánás FK–Hajdúhadházi FK 1–0 (1–0)

50 néző. Vezette: Buczkó B. (Horváth G., Varga Gy.)

Hajdúnánási FK: László T.–Csatári D., Kiss A., Kondora K. (Cservák T.), Perényi R., Gyöngy T. (Tóth D.), Polgár G. (Rőth A.), Bencze D., Szilágyi Á., Kiss L., Zsuga Á.

Edző: Daróczi Péter

Hajdúhadházi FK: Nagy S.–Fekete I., Takács G., Kiss Zs., Horváth A. (Lakatos L.), Szép J. (Puskás Z.), Halder P., Hadházi D., Tóth V., Mihalik L., Rostás M.

Edző: Pintér István

Gól: Gyöngy T.

Jók: mindenki, illetve Csatári D., Kiss A., Szilágyi Á., László Tibor

Ifi: 5–0

Pintér István: Hiába vagyunk mezőnyfölényben, amíg nem tudunk gólt lőni, nem fogunk nyerni se.

Daróczi Péter: A mai nap pozitívuma, hogy nagy szerencsével itthon tudtuk tartani a három pontot.

További eredmények:

DASE–Monostorpályi SE 1–1 (0–1)

gól: Haraszti P. illetve Pataki E.

Hajdúszoboszlói SE–Hosszúpályi SE 6–1 (2–1)

gól: Gyügyei Z.(3), Kovács M.(2), Tóth L. illetve Nagy Zs.

Forrás: haon.hu

 

 

Következő mérkőzés


MLSZ Regionális Futsal Bajnokság 2018.12.10.. 19:30 Flamingo KLC - Geszteréd Futsal

Lelátó képek

Facebook

Ki nézeget bennünket?

Oldalainkat 63 vendég böngészi