Futsalban is...

Nyomtatás PDF

Képtalálat a következőre: „futsal”

Ismét futsal mérkőzést rendeznek városunkban!

A megye I-es felnőtt csapatra épülő Flamingo KLC, az MLSZ Regionális Futsal Bajnokságában szerepel ettől az évtől.

 

Daróczi Péter szerint a debütáló szezonban elsősorban a tapasztalatszerzésen van a hangsúly.

Régi-új sportággal bővült a sportpaletta Hajdúnánáson: az Uniholz-Flamingó a Szabolcs-Szatmár-Bereg, a Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint a Hajdú-Bihar megyei alakulatokat felvonultató regionális ligának (ami az NB III-nak felel meg a hazai futsalban) méretteti meg magát.

Nem újdonság

– 1993-ban alakult meg kispályás csapatunk, a Flamingó KLC, amelyet egy baráti társaság hozott létre. Ez az együttes több tornán is szerepelt, illetve mi is rendeztünk viadalokat. Hajdúnánáson nem ismeretlen a futsal, ugyanis a 2009/2010-es szezonban a másodosztályban indultunk. Ekkor a berettyóújfalui Mezei-Vill fiókcsapataként működtünk, a fiatal tehetségek nálunk bizonyíthattak, ám a következő idénytől rajtunk kívülálló okok miatt visszaléptünk. Az utóbbi években utánpótlás szinten szép eredményeket értünk el. Régóta terveztük egy felnőtt gárda elindítását, amely a Flamingó hagyományait is továbbviheti – nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak László Tibor, az egyesület elnöke.

Sok előnnyel jár

A nánásiak eddig egy meccset vívtak a bajnokságban, a miskolci MEAFC otthonában 6–4-es vereséget szenvedtek Daróczi Péter tanítványai.

– Ugyan nem jött össze a pontszerzés, elégedett vagyok a látottakkal – szögezte le a tréner. – Adminisztrációs hiba miatt négy játékosomra nem számíthattam, többek között az elsőszámú kapusunk sem állt a rendelkezésemre. A második félidő elején még 3–2-re vezettünk, de a meccs végére elfáradtunk. Hétfőn este Nyírbátorban vendégeskedünk.

Nem lesz könnyű dolgunk, mivel remek futsalosok alkotják ellenfelünk keretét, ennek ellenére minden tőlünk telhetőt megteszünk egy jó eredmény elérésének érdekében.”

Hogy milyen céllal vágtunk neki a pontvadászatnak? Konkrét helyezésben nem gondolkodtunk, az első év elsősorban a tapasztalatszerzés jegyében zajlik. Taktikánkat a stabil védekezésre alapozzuk. Nálunk nincsenek olyan srácok, akik képesek egyedül egy találkozót eldönteni, így a csapategységben rejlik az erőnk. A keret kilencvenöt százalékát a megye I-ben szereplő futballcsapat adja. A fiúk a futsalnak köszönhetően sokat fejlődhetnek, például gyorsabbá válhat a gondolkodásuk, illetve egyes szituációkban jobb döntéseket hozhatnak. Abban is bízom, hogy bizonyos játékelemeket át tudunk vinni a nagypályára, így a szurkolóink látványosabb futballt láthatnak tőlünk. Heti kétszer szeretnék edzést tartani, ám erre a hajdúnánási csarnok telítettsége miatt jelenleg nincs lehetőségünk. Reményeim szerint ez a gondunk hamarosan megoldódik – zárta mondandóját Daróczi Péter.

HBN-BÁ

Eddigi eredményeink:

2.forduló:  MEAFC - Flamingo KLC  6-4  (2-2)

gólok: Kiss L., Fodor J.(3)

3.forduló:  Nyírbátori SC - Flamingo KLC  5-2  (1-0)

gólok: Cservák T.(2)


 

Bajnoki mérkőzés

2017-10-22 13:30
Hajdúnánás-Flexo 2000 FK -:- Hajdúszoboszlói SE

Lelátó képek

Facebook

Ki nézeget bennünket?

Oldalainkat 34 vendég böngészi