Ennyi volt!

Nyomtatás PDF

Kapcsolódó kép

A szombaton lejátszott első forduló után, tegnap délután, újabb megmérettetés várt csapatunkra.

A Magyar Kupa megyei selejtezőjének második fordulójában, újra egy "osztálytárs" ellen kellet volna győzedelmeskedni!

A sors (a  hétvégi megye I-es rajt előtt),azt Berettyóújfalu SE-t sodorta az utunkba,aki ellen a ránk következő hétvégén, újra meg kell majd küzdeni.Sajnos az első megmérettetés nem a mi szánk íze szerint alakult. A mezőnyben egyenrangú ellenfélként szerepeltünk, de a hazai alakulat kevesebb egyén hibát vétett így elmondhatjuk, hogy megérdemelten jutott tovább. A mérkőzés már az első félidőben eldőlt, Szitkó Robi csapata,könyörtelenül kihasználta védelmi megingásainkat.

A második 45 percben hiába próbáltunk meg mindent, erőnkből egy szépítő találat,valamint egy meg nem adott gól sikeredett.Ez a félidő már jobb volt, mezőnyfölényt tudtunk kialakítani. Azonban az első félidő  hibái megpecsételték sorsunkat, így a mérkőzés végére nem maradt más , mint gratulálni az ellenfélnek.

Számunkra ezzel befejeződött a Magyar Kupa,most már teljes erőbedobással, a Berettyóújfalu elleni bajnoki rajtra kell felkészülni. A látottak alapján, van még min "csiszolni"!

Eredmény:

Berettyóújfalui SE - Hajdúnánás-Flexo 2000 FK  4-1  (4-0)

Gólszerző: Cservák Tibor

Csapatunk kerete, a kupa mérkőzésen:

Tóth D.- Kállai M., Tornyai V., Zsuga Á., Kun Á.,- Cservák T., Félegyházi Z., Fodor J., Gyöngy T., - Polgár G.,Kiss L.

csereként pályára lépett még: László T., Győri T., Vígh L.


 

Bajnoki mérkőzés

2018-06-03 17:00
DASE -:- Hajdúnánás-Flexo 2000 FK

Lelátó képek

Facebook

Ki nézeget bennünket?

Oldalainkat 67 vendég böngészi