Érmeseink!

Nyomtatás PDF

Kapcsolódó kép

Ez az év is hozott számunkra dobogós helyezést!

A Hajdúnánás-Flexo 2000 FK  utánpótlás csapatai közül,  az U-19-es korosztály ért el olyan eredményt, mely a végelszámolásnál a harmadik helyet eredményezte.

 

Fiataljaink az egész szezon alatt, magabiztos és eredményes játékot mutattak be és csak öt ízben hagyták el vesztesen a pályát. Fejet kellett hajtanunk, hazai pályán: a Hajdúszoboszló és a Téglás előtt, míg idegenben, a Nyíradony , a Hajdúdorog és a Sárrétudvari gárdája tudott három pontot szerezni ellenünk.

Az őszi és a tavaszi szezon is hasonló eredménysort hozott, de a tavaszi szezon egy(!) ponttal jobban sikerült.

Az ősz folyamán lejátszott 14 találkozón, 8 győzelmet, 4 döntetlent és 2 vereséget ért el csapatunk. Ezen mérkőzések alatt, 46 gólt lőttünk és csak 20 alkalommal kellett kapusainknak maguk mögül kiszedni a labdát. Ez a teljesítmény 28 pontot ért és jobb gólarányunknak köszönhetően, már ekkor a tabella legalsó fokán álltunk.

Egy jó felkészülés után, fiataljaink ott folytatták ahol abba hagyták! Bár a tavaszi első mérkőzés nem sikerült jól(vereség a Téglástól),de a folytatásban már azt hozták játékosaink amit elvárhattunk tőlük.

A tavaszi 14 mérkőzésből, 9 találkozón győzedelmeskedtünk és  2 döntetlen mellé, 3 vereség "csúszott" be. A lőtt góljaink száma 54, míg ezzel ellentétben, a kapott találatok száma 22 lett

Összesítve:  28 mérkőzés  17 győzelem  6 döntetlen  5 vereség  100:42-es gólarány  57 pont

Ez az eredménysor a dobogó legalsó fokára lett elég, négy ponttal előztük meg a minket üldöző Hajdúsámson csapatát. Szinte minden mutatónk a bronzéremre hajazott:

-harmadik helyezés a győztes mérkőzések tekintetében

-harmadik helyezés a rúgott gólok tekintetében

-harmadik helyezés a kapott gólok tekintetében

-harmadik helyezés a vereségek tekintetében

A 100 gólon, a következőképp osztozkodtak játékosaink:

Vass Ádám 18

Dallos-Nagy Tibor 11

Richter Albert, Szabó Attila 9-9

Tacsi Bence Imre 8

Bényei Olivér, Félegyházi Zoltán, Fülöp Áron, Gurbai Tamás 6-6

Varga Lehel 4

Keserű Máté ,Tóth Márkó 3-3

Reszegi László , Timári Imre 2-2

Balogh Rokkó, Győri Tibor, Káló Károly, Kéki Márk 1-1 góllal segítette csapatát

Az U-19 legjei:

Legnagyobb hazai győzelem:

Hajdúnánás-Flexo 2000 FK - Monostorpályi SE  6-0  (3-0)

Gólok: Dallos-Nagy Tibor (2), Szabó Attila, Varga Lehel, Bényei Olivér, Reszegi László

Legnagyobb idegenbeli győzelem:

Berettyóújfalui SE - Hajdúnánás-Flexo 2000 FK  1-11  (1-8)

Gólszerzők: Szabó Attila (2), Dallos-Nagy Tibor (4), Fülöp Áron, Tacsi Bence Imre, Vass Ádám, Gurbai Tamás, Tóth Márkó

Legnagyobb hazai vereség:

Hajdúnánás-Flexo 2000 FK - Téglási VSE  3-5  (2-0)

Gólok: Hevesi Ferenc(öngól), Tacsi Bence Imre, Vass Ádám

Legnagyobb idegenbeli vereség:

Nyíradony VVTK - Hajdúnánás-Flexo 2000 FK  4-1  (2-1)

A gólunk itt is öngól volt, Nagy Dávid (Nyíradony) helyezte saját kapujába a labdát.

Mindent összevetve: Játékosaink kitettek magukért, főleg úgy, hogy ebben a korosztályban, többen jóval fiatalabbként próbáltak helyt állni. Reméljük, az újjászervezett, megfiatalított felnőtt csapatunknál, többen jelezni fogják azt, hogy megérettek a megye I-es felnőtt bajnokságra.

Erre az edzőmérkőzések adhatnak választ majd, melyek eredményéről hírt adunk a későbbiekben!

 

 

 

Következő mérkőzés


MLSZ Regionális Futsal Bajnokság 2018.12.10.. 19:30 Flamingo KLC - Geszteréd Futsal

Lelátó képek

Facebook

Ki nézeget bennünket?

Oldalainkat 73 vendég böngészi